Csak fél óra, szerelmem

Üdv újra!^^
Sokáig gondolkoztam, hogy megírjam-e vagy sem, de végül az első lehetőség mellett döntöttem.:)
Nemrég olvasgattam kicsit és rábukkantam egy nagyon érdekes cikkre. Ennek köszönhetően alakult ki a fejemben ez a kis történet. :)
Kreatívnak tartottam és nem bírtam ki, hogy ne alkossak a nő tiszteletére valamit.
Kellemes olvasást, srácok!:)
Ociana

Az álmaim mindig olyan... tökéletesek. Igen, ez a megfelelő szó rá. Pontosan olyan, mint amilyen Ő volt régebben. Gyönyörű és elérhetetlen.

Ez az a hely, ahol elmenekülhettem a gondjaim elől. Nem éreztem azt a mérhetetlen fájdalmat, amit minden nap okozott nekem.

Hiányzik, vissza akarom kapni, vele akarok lenni. De ez lehetetlen lenne.

Hatalmas sóhajjal keltem föl a földszinti kanapéról és haladtam az emelet felé. Ujjaimmal végigsimítottam a fa lépcső tökéletesen kifaragott korlátján. Az utolsó lépcsőfok előtt megtorpantam és visszapillantottam a falon lógó kis órára.

- Fél kilenc - lepődtem meg. Hihetetlen gyorsan repült az idő. Minden olyan jó volt abban a pillanatban. Semmi miatt nem kellett aggódnom.

Hatalmas mosollyal az arcomon léptem be a szobámba és magamra zártam az ajtómat. Tudtam, fölöslegesen tettem meg minden nap ezeket és csak fölidegesítettem vele. De nem érdekelt.

Töretlen jókedvvel léptem oda az éjjeliszekrényemhez és kapcsoltam föl az éjjeliszekrényen lévő kis lámpámat. A félhomályban tökéletesen láttam a hatalmas rendetlenséget és néhány széttört tárgyat. Egy fintor jelent meg az arcomon és nekiláttam elpakolni a holmikat. Nem szerettem a rendetlenséget, mégis el kellett viselnem.

Hosszas pakolás után odalépkedtem a könyvespolcomhoz, amit még ideköltözésem után pakoltam tele kedvenc íróim alkotásaival. Egy lila kis könyvecskén állt meg a tekintetem. Ujjammal végigsimítottam rajta és kivettem a helyéről. Miközben leültem a kényelmes ágyamra kinyitottam a könyvet a közepén és nézegettem a benne gondosan elhelyezett képeket.

Ő volt rajta és természetesen én. Eltörpültem szépsége mellett. Ő töretlenül mosolygott az összes fényképen. Hol szőke, hol sötétbarna haja tökéletesen állt neki. A folytonos vigyor még elragadóbbá tette amúgy is lehengerlő személyiségét.

Én viszont az a tipikus szürke kisegérnek tűntem mellette. Nem értettem mivel fogtam meg.

Az egyik kép, amin csak ő szerepelt az album leghátuljára volt ragasztva, a lila borítóra. Én készítettem róla, még egy éve. Egy fantasztikus napot töltöttünk együtt, én viszont elrontottam. Ki nem állhatta, ha fényképeket készítettek róla. Én viszont nem bírtam ki. Olyan tökéletesnek láttam abban a pillanatban, mint még azelőtt soha. Szerelmes voltam, halálosan.

Vigyorral a képemen simítottam végig Jongin fényképén.

A nosztalgikus pillanatot egy hatalmas ajtócsapódás zavarta meg. Összerezzentem és gyorsan visszapakoltam az albumot a helyére. Nem mertem megmozdulni, az addigi jókedvem másodpercek alatt szállt el. Megijedtem a nagy csapkodásoktól.

- Megint kezdi - suttogtam magamnak. A lehető leghalkabban indultam meg vissza az ágyamhoz. Nem szerettem volna fölhívni magamra a figyelmet. Csöndben be szerettem volna feküdni az ágyamba és várni a másnapot. Viszont a tervem nem jött be. Belerúgtam az egyik kis kütyübe, amit úgy tűnik elfelejtettem elpakolni. A csörömpölés lentről elhalkult. A szívem viszont annál hangosabban és gyorsabban kezdett verni. Átkoztam magam és tudtam, hogy az egész az én hibám.

Hirtelen az ajtómra mért ütéseket lehetett hallani, amitől lefagytam.

- Megint bezártad az ajtót? Ribanc... - mondta teljesen nyugodt hangsúllyal. Teljesen meglepett. Ilyen helyzetben ordítani szokott - Minji, nyisd ki az ajtót és nem jársz rosszul - fenyegetett meg. Tudtam, hogy komolyan beszélt. Mindig azt mondta, amit szeretett volna.

Magamban kezdtem végiggondolni a lehetőségeket, viszont mindkét opció, amit kigondoltam rossz.

- Ha nem megyek oda, akkor rám töri - ezzel a mondattal meggyőztem magam. Odamentem és elfordítottam a kulcsot. Csigalassúsággal nyomtam le a kilincset és engedtem be rajta.

- Jongin - motyogtam. Mire neki egy gúnyos mosoly jelent meg arcán. Közelebb lépett hozzám és ajkait az enyémre tapasztotta. Az alkohol szaga megcsapta az orrom és hányingerem lett tőle. Minden nap ezt csinálta. Amióta elvesztette az édesanyját az italba menekült és eltűnt az a szépség, ami benne volt, ami minden lányt levett a lábáról. Alkoholistává vált és én nem tudtam semmit sem tenni ellene. Józan állapotában könyörgött nekem, "hogy ne hagyjam ott, én vagyok az egyetlen, akire támaszkodhat".

A hetek múlásával viszont ez sem hatott meg. A sok színes folt és heg, ami ellepte a testemet fölnyitotta a szemem.

Ekkor jött a számára tökéletes és hatásos ötlettel, miszerint, "ha elhagyom, búcsút inthetek a családomnak".

Ez meggyőzött. Féltem tőle. Már nem azt az elbűvölő és tökéletes férfit láttam, mint évekkel ezelőtt. Egy szörny lett...

Nagy erőfeszítés kellett, hogy ellökjem magamtól. Ennek hatására egy erőteljes lökést éreztem a vállamon és a földön kötöttem ki. Félve néztem föl rá. Tekintete hirtelen megváltozott. Arca mérhetetlen dühöt ábrázolt. Négykézláb próbáltam hátrálni, de ő túl gyors volt. Elém lépett, belemarkolt dús barna fürtjeimbe és fölrángatott. Ökle találkozott az arcommal.

Teljesen megrémültem.

"Tennem kell valamit", "Ezt nem bírom tovább"- ezek és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, miközben folyamatosan kaptam az ütéseket.

Nem sírtam, már rég elhasználtam az összes könnyem ez a szemét miatt. Lesütött szemekkel, összeszorított fogakkal álltam az ütéseket és sértő szavait.

- Éhes vagyok, hozz valamit nekem - állt meg a keze a levegőben. Felnéztem rá és egy ártatlan mosolyt láttam meg arcán. Ennek a mondatnak hála eszembe jutott egy egyszerű terv. Egy kis ötlet. Én is mosolyt erőltettem összevert képemre.

- Mi lenne, ha rendelnék valamit? - kérdeztem ártatlanul vigyorogva.

- Ne húzd az időt, kislány, még sok tervem van mára - mondata hallatán hatalmasat nyeltem. Még nagyobb rettegés járta át a testem. Undorodtam tőle.

A lehető leggyorsabban előkaptam a telefonom és tárcsáztam a segélyhívót. Eddig nem mertem. Alsó ajkamat véresre haraptam és figyeltem Jongin minden egyes mozdulatát, míg hívtam a számot. Ideges voltam, főleg mikor egy ismeretlen hang beleszólt.

- Mi a vészhelyzet? - kérdezte barátságos hangon a nő. Kérdésére mindössze csak egy utcát és egy házszámot diktáltam le.

- Értem. Mi folyik ott hölgyem? - egy újabb kérdés. Az idővel elkalandozott tekintetem rávezettem barátomra. Türelmetlenül mutogatott a falon lévő órára.

- Szeretnék pizzát rendelni. Sürgős lenne - idiótának nézett, biztos voltam benne.

- Hölgyem, Ön a segélyhívót tárcsázta.

- Természetesen, tudom. Két nagy adag pepperónisat kérnék. Az egyikre sok gombát - mondtam a lehető leg feltűnés mentesebben.

- Elnézést, de tisztában van vele, hogy ön a se...

- Igen, mennyi idő lenne, mire kiszállítják? - vágtam a szavába. Jongin egyre türelmetlenebb lett.

- Oké - sóhajtott egy nagyot - valami baj van? Esetleg veszélyben van? - kérdésére mindössze egy határozott igennel válaszoltam. Várt pár másodpercet majd folytatta a kérdéssorozatot.

- És nem tud beszélni, mert az illető a szobában tartózkodik?

- Pontosan. Nem tudná megmondani mennyi idő mire kiszállítják?

- A közelben van az egyik járőr, egy mérföldre a háztól, húsz percre. Van bármiféle fegyver a lakásban? - kérdezett rá gyorsan, amire egyértelműen nem volt a válaszom.

- Vonalban tud maradni, hogy beszéljen velem?

- Nem, köszönöm szépen. Viszont hallásra - ezzel kinyomtam a telefont és egy nagyot sóhajtottam. Megcsináltam. Kihívtam a segítséget. Büszke voltam magamra. A megmenekülésem és a szabadságom kulcsa mindössze pár percre egy autóban ült.

- Na, mi van? - állt elém eddigi szerelmem és mélyen a szemembe nézett. Mit sem sejtett az egészről. Nem is bántam. Végigtekintett rajtam, majd megkérdezte mikor kaphatja meg azt, ami neki jár. Kérdésére a lehető legőszintébben mosolyogtam. Boldog voltam, végre nem az álomvilágomban éltem. El tudtam felejteni a múltat és tenni valamit a boldogságomért.

- Fél óra múlva, szerelmem!

***

Ezt a kis történetet az összes családi erőszakot elszenvedett és bántalmazott nő tiszteletére írtam. 
Hatalmas erő és kitartás lakozik bennük és ezért minden tiszteletem az övék!:)
Nektek pedig köszönöm, hogy elolvastátok.