Cukorkák

Szép napot emberek! :)

Valamelyik nap nagyon unatkoztam ezért előkaptam a telóm és belekezdtem az írásba. Mindössze 1200 szavas lett, egy kis semmiség de azért remélem tetszeni fog valakinek.

- Úgy unatkozom - terültem el teljesen a nappaliban lévő kanapén majd rápillantottam az falon lógó kis órára, ami fél négyet mutatott. Egyszerűen nem tudtam mit csinálni. A böngészői előzményeim már tele voltak idiótábbnál idiótább oldalakkal, az xbox-om agyon használtam, a lemezek a padlón kényelmesen pihentek és arra vártak mikor kerülnek vissza a dobozokba. A semmittevés pedig mondhatni még annál a filmnél is, ami a tévében ment izgalmasabbnak bizonyult.
El lettem volna nővéremmel, de őt szuper aranyos, gazdag barátja elvitte külföldre. Egyszerűen utáltam őt. Aggódtam, hogy megbántja Lydiát. Nagyjából három hónapja voltak együtt, ami édeskevés volt a bizalmam megszerzéséhez. Féltettem a nővérem.
Szüleink, akik hosszú üzleti úton voltak ugyan úgy vélekedtek, mint én, de az istenért sem avatták volna be ebbe Lydiát. 

Semmittevésem a telefonomból áradó hangos csörgés zavarta meg. A lehető legnagyobb érdektelenséggel keltem föl és mentem el érte, majd mikor megláttam a nevet, amit kiírt a kis drága hirtelen visszatért az életkedvem.
- Na, mi van? - vettem föl a telefont.
- Hallod, kislány - szólt bele egyik legjobb barátom - unatkozom, gyere át. Kitaláltam valamit.
Jackson, a lehető legjobb barát, egyben a srác, aki jó ideje tetszett. Persze erről nem tudhatott. Ahhoz túl gyáva voltam, hogy elmondjam neki. És ami a legszomorúbb volt... mindig azt hajtogatta, hogy ,,olyan vagyok, mint egy fiú". Jó nem voltam túl nőies, hisz több időt töltöttem a Dead Island illetve a Assassin's Creed játék kijátszásával, mint a kinézetemmel. 

Vöröses hajam még a hátam közepéig sem ért, nem festettem ki magam úgy, mint a legtöbb lány és általában a káromkodás ment a legjobban. De akkor sem esett túl jól az ő szájából hallani minden egyes alkalommal. Mikor megemlítettem, hogy ne mondja többet, egyszerűen kinevetett.
Ő viszont tökéletes volt. Persze minden lány azt mondja az általa istenített srácról, de akkor is. Huszonegy éves létére néha úgy viselkedett, mint egy gyerek.
Néha? Ez vicc volt. Minden percben.
Sötétbarna haját kiszőkítette és mindig a legújabb divat szerint öltözködött. Legjobb barátjával, Markkal élt együtt. Vele annyira nem voltam jóban, általában valami lánnyal töltötte az idejét.
A két srác nagy népszerűségnek örvendett az amerikai lányok körében, amit nem csodáltam. Igazából sosem értettem Jackson miért ragaszkodott ennyire hozzám, egy nála három évvel fiatalabb lányhoz. Bár határozottan nem bántam, nagyon is örültem neki. 

Amikor elkezdtem a középiskolát már akkor szemet szúrt különleges stílusa. Általában az ebédlő környékén volt a barátaival és rengetegen vették körbe. Az esetek túlnyomó részében ez a tömeg lányokból állt. Mindig szuper kedve volt és minden emberre barátságosan mosolygott, ha odamentek hozzá a diáktársai segített nekik. Egy évet úgy töltöttem, hogy csak álmodoztam milyen lenne, ha beszélnénk, vagy ha jóban lennénk. Azután másodikban valami csoda folytán leszólított. Azután az idő múlásával egyre jobb barátok lettünk, rengeteg időt töltöttünk együtt, a legtöbb hülyeséget vele csináltam. Néha csatlakozott Mark is, de az nagyon ritka pillanatokhoz tartozott. Én pedig lassan beleszerettem... 

- Wang, nyisd már ki - kopogtam ezredszerre is a házuk ajtaján. Idő közben lassan odaértem. Az ajtót pedig nagyon nem akarta kinyitni. Az esetek többségében lelkiismeret furdalás nélkül berontottam.
- Jaj, gyerünk már, te idióta - csaptam rá megint az ajtóra. Ennek hatására az lassan kinyílt és megpillantottam Jacksont. Valami hihetetlenül idióta fejet vágott. Nagy erő kellett hozzá nehogy elnevessem magam.
- Úgy utállak - hazudtam neki - hagytad, hogy lejárassam magam az utcán.
Léptem be mellette majd a szokásos helyünkre mentünk, ami a konyha volt. Én a pulton ültem ő pedig előttem egy széken, mint minden alkalommal, amikor odaértem hozzá.
- Ne csináld Destiny - csapott a combomra. Az ilyen megnyilvánulásakor zavarba jöttem minden alkalommal. Emellett még előszeretettel ölelgetett is, amit őszintén megvallva nem bántam.
- Na jó szöszi, jó kedvem van. Megbocsátottam.
- Az igen, Des - varázsolt tökéletes arcára egy mosolyt - szöszi?
Ennek hatására előre nyúltam és beletúrtam a hajába. Tanulmányoztam minden egyes világosra festett hajszálat majd tekintetem visszavezettem arcára. Akkor az azelőtti nagy vigyora halványodni látszott és teljes meglepődöttséget mutattak nagy barna szemei.
- Ebből jött - adtam választ halkan, majd gyors elhúztam onnan a kezem. 

- Na és mit találtál ki? - próbáltam javítani a helyzeten. Valami nagy baja lehetett. Nem szokott csönd lenni. Az esetek többségében be nem áll a szája, rengeteg marhaságot össze szokott hordani.
- Ja igen. Tényleg - kapott ki a zsebéből egy kis dobozt.
- Zselés cukrok? Mit akarsz azzal Jackson? - lepődtem meg teljesen.
- Na a lényeg. Ebben különböző ízű cukrok vannak. Valamelyik nap szereztem be és egyedül nem akartam megzabálni, azt meg tudod, hogy Mark nincs oda az ilyenért szóval te maradtál...
- Ez így oké meg minden - szóltam közbe - de ebből most mit is akartál kihozni? - Egy játékot - világosított föl - a lényege az lenne, hogy bekötjük egymás szemét és odaadunk egyet a másiknak. Ki kell találni milyen ízű. A vesztes meghívja a másikat ma egy vacsorára. Na?

Végül így kötöttünk ki egymás mellett a kanapén. Én az átlagosnál is zavartabban. Valamiért furcsa előérzetem volt és mivel Jackson túl közel ült hozzám tökéletesen éreztem az illatát. Rápillantottam és csak figyeltem, ahogy koncentrálva próbálta kibontani a kis dobozt. Túlságosan is odavoltam érte...
- Na, itt van - dobott az ölembe váratlanul egy sálat, ami azelőtt mellette volt - kösd be a szemed.
- Mi? Miért én?
- Hmm - gondolkozott el - lányoké az elsőbbség?
A lehető legközhelyesebb érvet hozta föl. Nagyon furcsa volt. Túl csöndesen ült és túlságosan sokszor merült gondolataiba. Persze arról nem is beszélve, hogy azelőtt sosem nevezett lánynak.
- Hát rendben - hagytam rá végül a dolgot majd bekötöttem a szemem.
- Oké itt az első - szólalt meg majd a számhoz emelte a kis cukrot. Éreztem, hogy teljesen elvörösödtem, mikor ujjai ajkaimhoz értek. Csak reménykedni bírtam, hogy nem figyelt annyira. 

- Fúj, fahéjas - vágtam egy fintort miután szétrágtam - utálom a fahéjat.
- Tudom - nevetett föl hangosan azzal a jellegzetes hanggal, amit olyankor kiadott - ezért adtam kislány.
- De szarul fogsz járni ember - figyelmeztettem.
- Ja, gondolom. Na itt a második - mondta majd végigsimított arcomon.
- Kókuszos. Azt hiszem veszteni fogsz.
- Ja, gondolom - ismételte meg saját magát - na most nagyon koncentrálj. Ez a kedvencem.
- Akkor pizzás lesz? - kérdeztem hatalmas vigyorral. Nagyon jól kiismertem, tudtam mi a kedvence.
- Nem, ezt még annál is jobban szeretem - hangsúlyozta ki az utolsó szót - készülj. 

Bólintottam egyet. Megint megéreztem kezét az arcomon majd nagy meglepetésemre ajkait az enyémen. Teljesen meglepődtem, nem tudtam mit kéne reagálnom. Végül egyik kezem átfontam nyaka körül, másikkal pedig beletúrtam a hajába azután közelebb húztam magamhoz és viszonoztam édes csókját. Vérem pumpált az egész testemben, arcom mondhatni teljesen égett. Minden olyan tökéletes volt abban a pillanatban. Na és akkor esett le miért volt furcsa. Az egészet kitervelte és igen, ezt sem bántam...

Amilyen hirtelen megcsókolt, szinte úgy is hagyta abba. Hatalmasat sóhajtott majd végigsimított karjaimon. 

- Azt hiszem - kezdtem bele - nekem is ez a kedvencem. Bár határozottan örülök, hogy nem Markkal próbáltad ki...

Hogyan változz (BTS) 1

Sziasztok! Meg is hoztam a második részt. Kellemes olvasást! :)

 

A következő reggelem az átlagosnál is nehezebben indult el. Valahogy nem akartam megszabadulni a kényelmes és meleg ágy védelmétől mégis meg kellett emberelnem magam hisz egy újabb leányzó várt a segítségemre.
Muszáj volt megvizsgálnom a hanganyagját, a videó üzenetét illetve a külön nekem írt levelét. Mindegyik lányhoz volt egy kisebb kérésem. Be kellett számolni mit vártak el tőlem és hogy viszonyultak a kamerák előtti szereplésekhez.

Ezt természetesen csak én olvastam el. Ezáltal meg bírtam tervezni a teljes műsor menetét, sőt még nézelődni is bírtam a környéken, bevizsgálni a boltokat.

- Egy újabb hosszú nap - motyogtam saját magamnak hisz a kibérelt kisházban csak én tartózkodtam. Két hónapot kellett Korea területén eltöltenem és kis segítséget nyújtanom, amit nagyon élveztem. Hivatalosan nem voltam stylist hisz sosem fejeztem be a fő sulit. Tizenkilenc évesen hagytam ott mikor megtalált Don a seggnyalóival karöltve. Azt állították a kisugárzásommal és a stílusommal sokra vihetem. Tehát föltettek egy ajánlatot én pedig éltem vele. És igazuk lett.

Pár hónap alatt otthonom nagy része megismerte a műsort és rengetegen jelentkeztek átalakításra, önbizalom növelésre. Aztán jött az ötlet...

amikor egy lány beállított a céghez és a segítségemet kérte. Pontosabban egy koreai lány. Keresgélni kezdtem és észrevettem mennyire népszerű volt a "Hogyan változz" náluk. Tehát egy gyors nyelvlecke után indultunk is. Na jó nem volt ez ilyen egyszerű hisz rengeteget kellett a nyelvet tanulnom és minden apróságra odafigyelni.

Közben vezettem tovább a műsort, persze sok segítséget kaptam hisz sokak szerint jó volt az ötletem. És hát a legfontosabb, a szülök engedélye, véleménye. Természetesen támogattak csak féltették egy szem lányukat, amit meg is értem. Nagyon jó kapcsolatom volt velük. Határozottan nem a konzervatív szülők csoportjába tartoztak.

Hosszú gondolatok közben lassan elkészültem. Mivel forgatás előtt voltam még jobban odafigyeltem az összeállításomra. Maradtam a saját stílusomnál. Egy szűk sötétkék farmer, krémszínű ing és az elmaradhatatlan kiegészítők. Természetesen a magas sarkút messziről elkerültem és minél kevesebbet kellett használnom annál inkább örültem magamnak. Barna, hullámos hajam egyszerűen kifésültem majd nekiláttam a dolgomnak.

- Szia Bess - szólalt meg a videóban egy fekete szög egyenes hajú, fogszabályzós lány - nagyon köszönöm, hogy engem választottál. Valójában tetszik egy fiú csak nem érzem magam elég szépnek hozzá. Kérlek, segíts rajtam.

Bájos.

Nagyjából ezt mondta el a hangüzenetében illetve írt egy hosszú rajongói levelet.

Hatalmas mosollyal az arcomon indultam el az ideiglenes stúdióba és kapcsolódtam be a tervezési folyamatokba. Mindent teljesen jól elterveztünk majd két kamerással és Sammel indultunk el a lány által megadott címre. Teljes meglepetést szerettem volna ezért a videóban megadott számot hanyagolva indultunk el hozzá. Nem szerettem, mikor előre készülődtek ezért meg szoktam lepni őket egy nappal előbb.

A házhoz érve kipattantunk a kocsiból, összeszedtük a cuccokat és indultunk is a ház felé. Tipikus koreai ház tárult szemünk elé. Nagyon szép volt főleg a barnás falak.

Az ajtóhoz érve elhangzott a szokásos mondat miszerint elkezdődött a felvétel, már csak a lányra volt szükségünk tehát becsöngettem. A kamerások Sammel együtt izgatottan várták az ajtó nyitódását, ami percekkel később meg is történt majd a videóban látott lány kikerekedett szemekkel nézett ránk.

- Úristen! - sírta el magát majd arcát kezeibe temettem. Odamentem hozzá majd jó szorosan megöleltem.

- Itt vagy. Bess te tényleg itt vagy - állapította meg.

- Hát persze, jöttem segíteni neked.

Ennek hatására fölnézett rám és végre elmosolyodott.

- Úgy örülök.

Gyors a kamerák felé fordultam majd a szokásos szövegem végigmondtam és belekezdtem az aznapi adásba.

- Mutatkozz be nekünk - kértem a mellettem álló lányt.

- Sziasztok - kissé meghajolt majd fojtatta – Lee Jina vagyok.

- És ennyi! - ordította el magát Sam olyan hangosan, hogy szinte megijedtem. A szokásos utasítást kaptam, miszerint mennyünk be és beszéljünk meg mindent. Illetve kérte Jinát hogy meséljen el mindent, amit amúgy nem tudott a videóba.

- Szóval? Hogy vagy? - kérdeztem, amikor már ketten voltunk bent a szobájában. A többieket elküldtem.

- Nagyon boldog vagyok - közölte velem zavartan.

- Na, nézzük meg a mostani ruhatárad. Fölkelt majd kinyitotta a szekrények ajtaját utat engedve nekem. Én természetesen azonnal kaptam az alkalmon és bevizsgáltam mindent. Rengeteg sötét színt raktározott be, volt ami már ezer éves darabra hasonlított.

- Ez mi itt? - nevettem el magam majd kiemeltem egy tőle három számmal nagyobb inget.

- Hát az apáé csak szeretem és érted

- Nem apu ruháit kéne elkérned, hanem néha mondjuk a bankkártyáját - mondtam neki. Természetesen mindezt nem komolyan gondoltam.

Nem tanítottam arra senkit, hogy költse el a szülei összes pénzét.

- És a többi miért ekkora?

- Hát majdnem tíz kilót fogytam - kezdett bele - de nem volt szívem kidobni. Szóval gondoltam tuti úgyis fogok még hízni tehát lesznek ruháim.

Fölnézett rám majd mindkettőnkből kitört a nevetés.

- Oké - kezdtem bele majd visszaültünk az ágyára - és mit vársz tőlem? Mit tegyek?

- Segíts nekem találkozni a szerelmemmel.

- Rendben. Megpróbálok mindent megtenni. És ki a fiú? Mesélj róla.

Az eddiginél is nagyobb mosollyal állt föl, megragadta a kezem és fölrántott engem is. Szuper sebességgel haladtunk át a ruhakupacok között majd megállt a fal mellett és egy képre mutatott.

- Ő az - a fiú, akire mutatott szuper divatos volt. Haja tökéletesen be volt állítva, ami teljesen jól állt neki. A többiekkel körülötte szinte teljesen ugyan ez volt a helyzet. Mindegyik jól nézett ki. - Ő Jungkook a BTS egyik tagja.