Kellemes olvasást! :3
Ociana
A nagy találkozás óta
a napok a lehető leglassabban telnek. Unalmasan és fárasztóan. Mindegyik ugyan
olyan, mint ami eddig, mondhatni semmi nem változik azt leszámítva, hogy
köszönünk egymásnak. A levelezés rész megmarad, viszont az üzenetek száma
lecsökken. Ennek igen egyszerű oka van.
Pár nappal ezelőtti
beszélgetésünk során kiderült, hogy teszik neki valaki. Sokat mesélt róla és a
szemében olyan tökéletes az a lány, mint az enyémben Jungkook. Én pedig a
lehető legrosszabbul érezem magam. Nem tudok mit tenni vele rákérdezni viszont
nincs bátorságom.
Újabban az ebédlőben
ülve a szokásos helyemen egyedül, ugyanis Maya Jimin társaságát élvezi valahol
a tetőn. Ismét azon kapom magam, hogy megint őt bámulom. Ott ül ahol minden nap
és ugyan azt csinálja, játszik a telefonján. Mikor észre veszi, hogy figyelem
elmosolyodik, föláll és lassan odasétál hozzám.
Köszönés után levetődik a szemben lévő székre és csak bámul. Igen, engem.
- Haragszol? – kérdezi a világ legártatlanabb, legaranyosabb hangján.
- Miért haragudnék? – nevetem el magam.
- Alig írsz, gondoltam megbántottalak valamivel.
- Ne idegeskedj ilyen miatt, megárt neked.
- Mit csinálsz ma? – kérdezi és felkönyököl az asztalra.
- Nincs semmilyen tervem.
- Akkor már van, elmegyünk sétálni suli után – jelenti ki majd föláll, köszön, és halál nyugodtan kisétál az ebédlőből. Lesokkol teljesen a tudat, hogy eltöltök vele egy újabb délutánt. A legelső találkozásunk óta nincs ilyen.
~~***~~
Az iskola bejárata előtt várom a fiút, aki mondhatni nagyon is tetszik
és izgulok. Igen, ideges vagyok hiába nem kéne és nincs semmi értelme, mégis ez
van. Körmeimet piszkálgatom, vagy hajam végét csavargatom, úgy pásztázom végig
a kapun kihaladó diáksereget hátha egyszer megpillantom Őt. Viszont el kell
szomorodnom. Az utolsó ember is elhagyta az épületet, de az sem Jungkook.
- Na, itt is vagyok, mehetünk – ijeszt meg a hangja, ami hátam mögül
jön. Megpördülök és meglátom, hogy átöltözött és teljesen frissen áll velem
szemben.
- Gyere – ragadja meg a kezem és úgy húz maga után. Ujjainkat összekulcsolja, ami valljuk be elég furcsa és zavarba ejtő számomra, de ahogy elnézem, őt nem kifejezetten zavarja. Lassú léptekkel haladunk szorosan egymás mellett, amit kezdek megszokni és nagyon is élvezek, az addigi zavartság eloszlik.
- Na, itt is vagyunk, Gréti – állít meg egy kicsi gördeszka pálya
mellett, ami még soha nem láttam. Odavezet az egyik padra és leültet majd
helyet foglal mellettem. Hosszú percekig csöndben ülünk. A némaságot viszont
megszakítja az a hatalmas sóhaj, amit ő hallat.
- Ne haragudj, hogy elrángattalak ide. Jimin megint Mayával van és nem jött volna szóval…
- Nem baj – vágok a szavába – örülök, hogy elhívtál.
Mindig szerettem volna eljönni vele sétálni, vagy bármit csinálni csak ő legyen a mellettem haladó alany. Mindegy, hogy hova tartunk.
- Akkor jó – halkul el. Újabb hosszas csönd áll be közénk. Nem az a tipikus kínos fajta. Inkább csak jó ülni egymás mellett és élvezni a napsütést.
- Kérdezhetek valamit? – nézek rá mire ő csak bólint egyet – Ki az a lány aki tetszik neked? – szedem össze minden bátorságom és rákérdezek. Hezitál, még csak rám sem néz.
- Vele parkba szerettem volna elmenni – mondja nekem. Semmi összefüggést nem találok a kérdés és az ő általa adott válasz között.
- Akkor miért nem őt hívod magaddal? – lehajtom a fejem és gondolkozok. Pontosan miért is kínzom saját magam?
- Ne haragudj, hogy elrángattalak ide. Jimin megint Mayával van és nem jött volna szóval…
- Nem baj – vágok a szavába – örülök, hogy elhívtál.
Mindig szerettem volna eljönni vele sétálni, vagy bármit csinálni csak ő legyen a mellettem haladó alany. Mindegy, hogy hova tartunk.
- Akkor jó – halkul el. Újabb hosszas csönd áll be közénk. Nem az a tipikus kínos fajta. Inkább csak jó ülni egymás mellett és élvezni a napsütést.
- Kérdezhetek valamit? – nézek rá mire ő csak bólint egyet – Ki az a lány aki tetszik neked? – szedem össze minden bátorságom és rákérdezek. Hezitál, még csak rám sem néz.
- Vele parkba szerettem volna elmenni – mondja nekem. Semmi összefüggést nem találok a kérdés és az ő általa adott válasz között.
- Akkor miért nem őt hívod magaddal? – lehajtom a fejem és gondolkozok. Pontosan miért is kínzom saját magam?
- Hm. Nem tudom szereted-e a parkokat. Arra viszont emlékszem, hogy a gördeszkákat imádod, szóval gondoltam először ide hozlak – mondja nekem. Hosszú percekig csak bólogatok, mint egy idióta és nézek ki a fejemből.
- Várj, tessék? – kapom föl a fejem. Abban a pillanatban esik le mit mond.
- Igen, jól hallottad. Végig te voltál az már az első napom óta. Csak hát igen.
Kikerekedett szemekkel bámulok rá mindaddig még ajkait meg nem érzem sajátomon. Teljesen lesokkol és még levegőt venni is elfelejtek abban a pillanatban.
Viszont amikor eljut a tudatomig az elmúlt pár perc eseménye, készségesen viszonzom édes csókját.